Chronicles of Narnia:The Eternal Life part 1.

Chronicles of Narnia:The Eternal Life

part 1.


A múlt újra visszatekint

A Nap már lemenőbe volt. Az eget narancssárgásra festette, bár a felhők jó részét eltakarták. A szürke felhők, mik nappal még fehér bárány felhők voltak, most szürkék lettek.. ilyen gyorsan válik jó lélekből rossz. Könnyen a másik oldalra lehet őket csalogatni. 

- Királyunk..Caspian..- mondja Dreux az ajtó mögött, az egyik katonája, majd berontott a szobába.
- Igen..mondhatja. De kopogni is lehetett volna. Vagy ennyire sürgős? - nézett rá Caspian.
- Eléggé. Uram. Menekülnie kell. Önt elárulták. - mondta lihegve, minden valószínűséggel futott.
- Hogy mi? - nézte még mindig, meglepődve katonáját.
- Sietnie kell. Mindjárt itt lesznek és akkor önnek uram annyi. Börtönbe zárják, vagy még rosszabb. Megölik önt. - aggódva próbálta siettetni, urát.
- De hát kitenné ezt. Hisz.. jó uralkodó vagyok. - Sóhajt és próbálja végig gondolni ki lehet az. - A történelem megismétli önmagát..
- Uram.. siessünk. Egy lovat előkészítettem önnek. Elmenekülhet vele. De nincs sok időnk.
- De még is ki az?
- Nem szeretném elmondani.. uram, ne kényszerítsen rá. Csak menjünk. - akaratoskodott.
- Mond el, vagy különben itt maradok! - kezdte el zsarolni katonáját.
- Uram.. - sóhajtott egy nagyot -Baliol.. az.
Caspian teljesen lesokkolt. Hisz barátok voltak. Bajtársak. Mindig együtt harcoltak védték egymást.
- Leakarja önt taszítani a trónról uram. Sietnünk kell. - lökte meg gyengéden Caspiant.
Elindultak, de Caspian még mindig nem fogta föl, hogy az egyik legjobb katonája és egyben barátja elárulja őt és elakarja venni a trónját.. a rangját.. a hatalmát.
- De miért.. Dreux árulja el nekem.. saját magát akarja a trónra...? És miért?
- Nem.. dehogyis saját magát akarja. Mást akar. Aki.. - nagyot nyelt Dreux - tényleg a trónra tartózik, ezt mondta szó szerint így. Ezért teszi. Mert akit a trónra akar.. annak a családja volt az első uralkodó itt.. Narniában..
- Ki az? - érdeklődött Caspian.
- Nem tudom ezt nem említette. - rázta a fejét Dreux.
Lassan leértek az istállóba, ahol tényleg ott volt a ló, felnyergelve és indulásra készen.
- Jó utat uram.. remélem még találkozunk. - mosolyodott el a katona és meghajolt az uralkodója előtt.
- Nagyon remélem Dreux... hűséges és remek katona voltál. Köszönöm a segítséget. Vigyázzon magára. - megfogta a vállát, majd elindult a lovával.
A Napnak már nyoma se volt sehol se, az ég komorom fekete volt. A csillagok már fent voltak és a Hold is ott ékeskedett, mint kagylóban egy gyöngyszem.
Nem tudta hova menjen. Kihez forduljon, csak ment amerre a szem állát. Képtelen volt feldolgozni, hogy egy barátja árulta el őt. Megállt, visszanézett a kastélyára és meghökkenve vette észre, hogy az istálló lángokban állt. Felgyújtották.
- Csak Dreuxnak ne essen baja. - sóhajtott, majd tovább ment. - Olyan mint évekkel ezelőtt.. Nagyon hasonló. Csak most nem tudom őket, hogy visszahívni. - felnézett a csillagos égre. - Aslan.. küld őket vissza!

- Ott van! Megtaláltam.. ott menekül! - kiáltott fel valaki a bokor mögül.
- A francba! Már enni se lehet nyugodtan! - pattant fel a földről Caspian, felugrott a lovára és elindult.
A katonák a nyomába voltak. A nyakába lihegtek. Lehettek vagy 50-en. Rengetegen voltak. És a halálát akarták. Caspian meg csak menekül a fák között szél sebesen. Semmit se látott a sötét miatt és a sűrű erdő miatt se.
Hátra fordult, nem látott már sehol senkit se. De nem állt meg, csak menekült, egy búvóhelyet kereset. Nem nagyon talált. Mindenhol csak fák és kisebb bokrok voltak. Sehol semmi más.
- Hova kéne elbújnom?! - sóhajt és néz balra, majd jobbra. De még mindig semmit sem talál.

Fél óra lovaglás után talált egy kis barlangot, ahol megszállhat.
- Jó sorsra jutottam - sóhajtott fel és körbe nézet.
Lerakta a cuccait, a lovát bevitte a barlangba, oda ahol még volt egy kis fű, kikötőzte majd leült és megpróbált tűzet gyújtani.
- És most hol vannak a többiek? Segítség kell.. vissza kell szereznem a trónom és meg kell tudnom mit akar csinálni.. tudnom kell! Mi lesz így velem? Mi lesz így azzal a kevés narniaival? Legalább a kürt nálam lenne.. - elhajít egy követ.
- Meg van uram... - emelte kardját, Caspian torkához egy katona.
- Mit akarnak? - kérdezte Caspian.
Lefogták őt. Megkötözték és elindultak vele vissza a kastélyba.
- Baliol elé visszük. Nem köszönt el tőle és akar még valamit mielőtt..
- Mielőtt megöl engem? - szisszent fel Caspian.
- Nem erre gondoltam, de ez is megfelelő. Na induljunk! - kiabált a többi katonára.
Elkapták Caspiant és visszaviszik a kastélyba, vissza, hogy végezzenek vele...




A mi világunkban:

- Lucy gyere már! - kiabált Susan. - Nincs időnk erre. Kész vagy már?
- Megyek már! Mindjért.. - kiabált ki a szobájából Lucy. Magát nézte a tükörben, mikor hirtelen megjelent mellette Caspian. Lucy szeme kitágult, nem hitt a szemének.
- Kérlek Aslan küld őket vissza... Legalább nálam lenne a kürt akkor visszatudnám őket hívni... Segítsetek..ooh nagy királyok!
És eltűnt Lucy tükörképe mellől Caspiané. Lucy lerohant Susanhoz.
- Susan.. Susan! Caspian bajban van! - mondta neki lihegve, miközben lefutott a lépcsőn.
- Tessék? Caspian bajban van? Ezt mégis honnan veszed? - értetlenkedett Susan.
- Megjelent a tükörképem mellett! - magyarázta.
- Jaj Lucy ne beszélj badarságokat, hogy jelenne meg ebben a világban Caspian, ez nem Narnia! És ha még is  igaz lenne.. hogy jutnánk vissza? Meg.. mi nem mehetünk vissza. Nem emlékszel? Megtanultuk a leckét.
- Szüksége van ránk! Segítség kell neki! - kiabált Lucy.
- Lucy.. már megtanultuk a leckét. Biztos csak képzelődtél. - vette fel a kabátját Susan és készen állt az indulásra.
- Már megint ezzel jössz, hogy csak képzelődök.. ez már a 3. alkalom.. mindig ezzel jössz.. Mindig! És aztán a végén mindig kiderül, hogy nekem van igazam.. - sóhajtott Lucy, majd vissza felment a szobájába.
- Lucy! Ne csináld ezt... gyere vissza.. indulnunk kell! A fiúk már várnak ránk.. Lucy! - kiabált húga után.
- Biztos, hogy mennem kell... hazug vagyok nem ?! - dobta le magát az ágyra és onnan válaszolt kiabálva a kérdésekre.
- Nem vagy az.. csak nem tudom elhinni. Tudod én már megszoktam, hogy itt maradunk, nem megyünk el. Megtanultam a leckét ott. Szép és jó világ az, de mi itt élünk, ez a mi világunk ez az életünk, nem ott.. nem az, az már csak egy álom és tudom, hogy te mennyire akarsz oda visszamenni. Hisz mindig is imádtad Narniát és te találtál rá.. de már ti is Edmunddal megtanultátok a..
- Ne gyere ezzel! Hat milliószor elmondtad, hogy 'Megtanultuk a leckét. Megtanultátok a leckét. Megtanultam a leckét.' És mi van ha most ez nem próbatétel, hanem komolyan baj van és szükségük van ránk? Akkor mi van? - vágta félbe nővére mondani valóját, Lucy.
- Nem hiszek ebben.. már.. - sóhajtott nagyot, és leült Lucy mellé.
- Soha se hittél.. mindig is ez volt a baj. - megrázta a fejét Lucy, majd felkelt és elindult az előszobába.
- Most meg hova mész? - kérdezte Susan, utána sietve.
- Fiúkhoz.. előbb még itt hisztiztél, hogy menjünk. - sóhajtott, majd elkezdte felvenni a cipőjét és a kabátját.
- Jó.. menjünk.. - azzal kimentek a házból egyenesen a fiúkhoz.

Órákkal később:
- Azt mondod, hogy a tükörben láttad Caspiant és segítséget kért? - állt a tükör előtt Peter.
- Igen, így volt. Magamat néztem a tükörben és egyszer csak megjelent, de csak a tükörképe.. mellettem nem volt senki se. - nyelt nagyot Lucy.
- Érdekes. - nézte a tükröt Peter. - Semmit se látok..
- Most már én se.. Pillanatig tartott az egész. De baj van Narniában és szükségük van ránk.. érzem. - nézett aggódva Peterre, majd Edmundra.
- Susan mit szólt hozzá? - kérdezte Edmund.
- A szokásosat. - nézett le a földre Lucy, kerülve a többiek tekintetét.
- Hm.. - felkelt Edmund és hozzáért a tükörhöz. Ami hirtelen, mintha vízzé vált volna. Edmund keze benne volt a tükörben. Mindenki meglepődött.
- Narnia.. - suttogott Lucy.
- És ha nem az? Azt sem tudjuk melyik részére kerülnénk! - aggodalmaskodott Peter.
- Akkor menjünk egyszerre. Fogjuk meg egymás kezét és ugorjunk be! - vetette fel az ötletét, Edmund.
- Rendben.. - sóhajtott Peter, belement a dologba. Megfogták egymást kezét. És indultak is mikor..
- És Susan? - kérdezte Lucy.
- Nem megyek. Menjetek nélkülem.. én itt maradok. - szólalt meg az ajtóban.
- De.. - nézett rá aggódva.
- Ne aggódj Lucy.. minden rendben lesz. Menjetek csak.
- Sietünk haza. - nézett rá Edmund.
- Vigyázok rájuk. - mondta Peter.
- Tudom. - mosolyodott el Susan.
És a három testvér beugrott a tükörbe. Átkerültek a másik oldalára. Szemük behunyva volt, talán még egy kicsit remegtek is, féltek, hogy hova kerülhettek és kikkel találkozhatnak.
Lassan kinyitották a szemüket. Körbe néztek. Nem volt ismerős számukra e táj. Abban biztosak voltak, hogy ez Narnia, de azt nem tudták pontosan hol is lehetnek.
- Nézzünk körbe, hogy hol vagyunk.. majd keressük meg Caspiant és tudjuk meg, hogy miben kell segíteni. - mondta el a tervet Peter.
- Én azt hiszem tudom hol vagyunk.. - gondolkozott Edmund.
- Na hol? - érdeklődött Peter.
- Nem messze a kastélytól, ha arra kimegyünk akkor.. - indult el Edmund. - Láthatjuk is.. Na ott is van.
- De valami nem stimmel vele.. Nem így nézett ki legutóbb. - mondta Lucy, Edmund mellé lépve.
- Igazad van. Teljesen más most. Azok a katonák ott.. Narniaiakat fognak el? - ment testvérei mellé, Peter.
- Mi? - kiáltott fel Lucy.
- Csönd.. még meghallanak minket! - nézett rá mérgesen Peter.
- Úgy tűnik új uralkodó lett.. - jelentette ki Edmund.
- De ki? És mi lett Caspiannal? Hol van? Mi történt? Miért történik ezt? - tett fel ezer kérdést Lucy.
- Ezt akarjuk megtudni.. csak ki kell találnunk egy tervet, hogy hogy jussunk be.. - gondolkozott Peter.
Mögöttük, mozgásra lettek figyelmesek. Valaki mögöttük volt, a bokrokban. Megfagyott bennük a vér is, levegőt is elfelejtette venni.
Lucy, lassan megfordult, halkan felsikított és a meglepettség ült az arcára a rémülettel együtt...

Folytatjuk